Történet egy lopási ügy felderítéséről

- Van valami? Mid van? Mit hoztál? – Így kérdezte az arab a Keleti pályaudvaron a szőrmegalléros kabátban álló tinitől.

-  Telefon. Kell? - Mondja halkan az ifjú titán.

- Mutasd csak!

- Mennyit adol érte?

Ekkor léptünk a színre.

- Kié ez a telefon?

-A övé! A övé! -mutogatott rá a srácra az arab és vissza is adta a kezébe a készüléket. Még sűrűn bólogatott is hozzá. A srácnak nem volt mit tennie, bevállalta. De így:

- Igen. Karácsonyra kaptam. Mert? Baj? Az bűn? Nem lehet eladni a telefonomat, vagy mi?

A telefont lekértük a nyilvántartásból, de  percen belül kiderült: a készüléket nem körözik.

Mindenesetre furcsa volt a frissen kapott karácsonyi ajándék sztori is, meg a srác is. Tovább faggattuk.

- Megunta az ajándékot?

- Igen. Miért? Azt sem lehet? Tiltja valami? Nem lehet telefont eladni, vagy mi van? Törvénytelen? Vagy megtiltják, vagy mi van?

- És hol van hozzá a töltő? Vagy így hozta a Jézuska? Szóval?

- Jól van. Megmondom a frankót. Őszinte leszek. Találtam.

- Hol lehet ilyen szép telefonokat találni?

- Itten a padon volt. Esküszöm! Anyám életére esküszöm!

- Menjünk oda! Nézzük azt a padot!

Odamentünk.

- Itten ni. Itten volt.

- Nahát! Hiszen itt van térfigyelő kamera. Akkor vissza lehet nézni az eseményeket. Mikor is találta pontosan?

- Jó, én inkább most már elmondom az igazságot. Most már úgyis mindegy... Nem itten találtam, hanem a Király utcában. Esküszöm! Most hiába nem hiszik el! Akkor is úgy volt. Esküszöm anyám életére!

- Jó. Ott úgyis szintén működnek térfigyelők. Vissza tudjuk nézni, ki veszítette el a telefont...

- Várjanak...! Most inkább tényleg megmondom a frankót. Én nem hazudok.

- Hisz eddig sem tette...

- Tényleg találtam, hiába nem hiszik, de tényleg nem a Király utcában, hanem a Blahán. Esküszöm! Ott találtam, a Blahán...

- Hát, ha valami, akkor a Blaha tér van a leginkább bekamerázva az egész városban, de ezt mindenki tudja.

- Jó. Rendben. Oké... Most tényleg az igazat mondom. A Széna tér mellett találtam egy bevásárlóközpontban. Esküszöm! Esküszöm! A Wc-ben a szemetes mögött volt egy női táska és abban volt. Tényleg.

- És maga egy nyilvános wc-ben a szemetes mögött szokott turkálni...

- Csak benéztem mögé...

- Végül is életszerű... Az ember csak úgy be-be nézeget a slozi szemetese mögé... Ott van még az a táska?

- Biztosan. Ott kell lennie. Én ott hagytam.

- Menjünk!

Útközben telefonon felhívtuk a kerületi Rendőrkapitányságot, nem érkezett-e bejelentés táskalopásról. De nem…

Végül megtaláltuk a táskát. Persze szó sem volt WC-ről, a parkoló szinten volt egy sarokba dobva. Egy fiatal nő iratai, egyetemi indexe volt benne. A srác persze tovább mondta a magáét.

- Én esküszöm nem loptam. Csak találtam. Én nem hazudok... Itten volt. Mentem, aztán megláttam. Megnéztem és kivettem belőle a telefont.  Azt biztosan benne hagyta a tolvaj, aki ellopta.

- Hát persze. Hiszen a tolvajok azok a nagy értékű telefonokat csak úgy otthagyják...

Az üzletház diszpécserközpontjában érdeklődve persze kiderült, hogy pár órája egy fiatal hölgy bejelentést tett, hogy a csomagmegőrzőből kilopták a táskáját. A kamerák felvétele rögzítette is az eseménysort. A hölgy betette a táskát és kóddal lezárta a csomagmegőrző ajtaját. Azonban a mi srácunk ott állt mögötte és kifigyelte mi a kód. A nő ahogy elment, már akcióba is lépett. A fakk ajtaját a kóddal kinyitotta és a táskával a lifthez sétált.

Tisztázódott az ügy. Már csak a sértettet kell értesíteni, hogy ne aggódjon, megvannak a dolgai.

Ő eközben végül bement a rendőrkapitányságra feljelentést tenni.

A rendőrség földszinti várójában üldögélő kisírt arcú fiatal lány szemei kerekre nyíltak, arca gyermeki mosolyra derül, amikor meglátott minket, kezemben lóbálva az elveszettnek hitt táskát

- Ez a táska volt?

- Igen! …Köszönöm...

Nem sokkal később beszélgettünk a lánnyal. Mindene megkerült, csak a SIM kártyát dobta el valahol a tolvaj.

- Azért kicsit sajnálom... azt a fiút... – mondta végül.

- Pedig nem kell sajnálni. Ezért nem... Nem lesz neki semmi baja. Kihallgatják, aztán elengedik. Holnap a haveroknak büszkén fogja mesélni, hogy milyen menő kalandja volt. Még ujjlenyomtot is vettek tőle... A csajok még oda is lesznek érte...  Évek múlva bíróság elé kerül, ahol már nem is fog emlékezni erre az ügyre, mert lesz neki vagy tíz-tizenöt másik. Ez a gyakorlat. A bíróságon meg kap majd egy felfüggesztettet, vagy egy megrovást. Ha meg már volt neki, akkor majd lesz még egy. Más nem lesz. Elvégre ez nem ügy... Csak magának... meg nekünk...” 

Toleráljuk

A Keletiben árulják a kábítószert az ott tartózkodó arab klikkek.

Jól működő társadalmunk elviekben nem tolerálja a zöldségestől, ha nem ad nyugtát, sőt azt sem tolerálja, ha valaki „roki kártya” nélkül parkol be valamelyik nagyáruház huszonnyolc mozgáskorlátozott helyének egyikére. (Persze csak ha nincs ügyeskedéssel megszerzett „roki-kártyája”, vagy külföldi rendszámmal ellátva az autója, ahogy a regadó-és súlyadó és bírságmentes nagyoknak...) Arra is azonnal felháborodást szimulálunk, ha kiderül, hogy valaki csak azért nem hajlandó albérletbe kiadni a kisszobáját K. Józsefnek és családjának, mert roma származásúak...

A Keleti pályaudvar jelenségét viszont toleráljuk. Tolerálja a hivatalos pénzváltó is, amely eltűri, hogy üzlete előtt 2-3 arab folyton ügyeletben álljon és a hozzá igyekvő turistára azonnal ráraboljanak, hogy "Váltani akarsz? Nálam olcsóbb...". Tolerálja az adóhatóság és tolerálja a bevándorlási hivatal, hogy némelyikük menekültként, ideiglenes tartózkodási engedéllyel bűncselekményeket kövessen el és úgy tűnik, tolerálja az igazságszolgáltatás is... 

zsaruvér

„Emlékszem egy esetre. Zuglóban egy éjszakai buszra várakozó nőt megtámadott egy férfi, ököllel összeverte, majd megszerezte a táskáját. A pénzt és a telefonját magához vette, majd elszaladt. A támadást messziről látta két fiatal srác, akik utánaeredtek a tettesnek. A Városligetnél érték utol, azonban a rabló nem adta könnyen magát és komplett verekedés kezdődött közöttük. Végül a rablónak sikerült elszaladnia és eltűnnie a fák között.

A sértett és a két tanú nagyjából egyforma személyleírást adott a tettesről, aki cigány külsejű volt és feltűnő piros kabátot viselt.

A két tanú elmondásából pedig vélelmezni lehetett, hogy a fickónak friss vérző sérülések is keletkeztek az arcán, mert ahogy fogalmaztak „kapott rendesen”.

A buszmegállóban helybenhagyott zokogó nő is azt állította, hogy felismerné a támadót.

Bár a táskát egyszerűbb módon is megszerezhette volna a sértettől, az indokolatlan brutalitás mértékéből egyébként az tűnt ki, hogy a tettesnek azonnali pénzre van szüksége, valószínűleg drogos, így vélelmezhető volt, hogy a telefon elpasszolása sem várat magára.

Volt nekem ekkoriban egy arabom a Keletiben. Egy orgazda, aki ekkor épp „ügyeletet adott” a parkolóban, azaz várta az éjszaka ellopott, „itt-ott talált” forró telefonokat.

Kimentem hozzá beszélni vele. Mondtam neki, hogy megöltek a városban egy négyéves kislányt a szülei szeme láttára és a gyilkos magával vitt egy telefont is, amit valószínűleg ide fog hozni. Az egyébként forró telefonokból élő arab erre a sztorira már felkapta a fejét és ígéretet tett, ha felbukkan a szóban forgó telefon, meg a piros kabátos fickó, akkor szól, sőt el sem engedi. Megadtam a telefonszámomat.

Úgy is volt. Kb. 40 perc múlva hívott az arab, hogy ott az ember a Keletiben.

Azonnal kimentünk. Négy-öt arab mellett egy narancssárga kabátos, cigány férfi várakozott zsebre dugott kézzel.

A baj az volt, hogy nem igazán illett rá a személyleírás, a kabát színe sem, azonban a homlokán alig látható friss sérülés volt. Azt mondta megtámadták a városban. Ki akarták rabolni, de elmenekült. Mindenre volt válasza. Nyugodt volt és következetes. A telefonját jött eladni, amit régen vett a lányának, de már nem kell, viszont a pénz igen. Nem érti a felhajtást. A nála lévő viszonylag értéktelen telefonnal – bár ilyen típusút kerestünk - Dunát lehetne rekeszteni. Dilemma kezdődött.

Végül a helyszínre lett irányítva a sértett, akinek egy autóban ülve kellett felismernie a támadót három másik, sebtében odaállított fickó közül.

A nő nem sokat gondolkodott. Nem ismerte fel senkiben a támadóját. Nem ez az ember volt. Biztos benne.

Ő igen, de mi viszont nem... Túl sok a gyanús egybeesés… Tettünk még egy kísérletet. A két bunyós tanút is a helyszínre hozattuk, akik viszont azonnal, egyértelmű módon felismerték a fickót, aki kirabolta a nőt és akivel ők vívtak földharcot a Városligetben...

Így lett végül meg a tettes. Ha úgy vesszük az arab fogta meg, akinek az értékrendjébe az orgazdaság igen, de a gyerekgyilkosság már nem fért bele.  Egy sima rablás persze szintén már belefért volna… Úgy gondolom, egy utcai zsarunak többek között ezt kell megtanulnia és éreznie…”

Nyomás a rendőrön

„Egyszer tetten értünk egy fickót nagyobb mennyiségű kábítószerrel, aki meg akart vesztegetni, ha cserébe futni hagyjuk.

Nem hagytuk.

Elő lett állítva, rendben is ment minden.

Mivel rendőrökkel szembeni vesztegetési kísérlet történt, a nyomozó ügyészségre került az ügy, majd pár év múlva bíróságra.

A bíróságon felolvasták a gyanúsított kihallgatásáról az ügyészségen készült jegyzőkönyvet, amelyben végeredményben elismert mindent. Vitte a balhét.

Azonban a jegyzőkönyvből kiderült az is, hogy a kihallgatás során, miféle plusz kérdéseket szegeztek neki:

- Nyilatkozzon arra vonatkozóan, hogy az intézkedő rendőrök bántalmazták-e!

- Nem.

- Fenyegették-e, kényszerítették-e valamire a rendőrök?

- Nem.

Csak ezután zárták le a jegyzőkönyvet.

Vajon, ha a gyanúsított akkor azt mondta volna, hogy igen, akkor mi lett volna? Nincs kétségem afelől, hogy még mi kerültünk volna bajba…

Ezzel a tudattal kezdjen az ember intézkedni…”

A vád

"Egy napon a lakásomon tartózkodtam, amikor szólt a feleségem, hogy valaki keres. Ajtót nyitottam, és a HÍRTV egyik ismert munkatársa állt előttem, mellette egy másik, akinek kamerája felém és a lakásomra volt irányítva. Az újságíró azt állította, hogy valami állítólagos informátora szerint én 2006-ban rendőrként embereket bántalmaztam, sőt azt állították, hogy nekem is közöm volt egy sajnálatos esethez, mikor az utcai összecsapások során egy ember megvakult… Honnét veszi ezt? Közöltem, hogy nem nyilatkozom. Erre a riporter a legmocskosabb stílusban sértegetni kezdett, majd elment.

Nem sokkal később, a Hír tv egyik műsorában le is adták az anyagot, persze alaposan megvágva. Közzétették a nevemet, lakásomat, gépkocsimat, és bűncselekményekkel rágalmaztak. A Hírtv stábja összesen négy alkalommal jött ki a lakásomhoz. Ezt követően természetesen az általuk kreált állítások megjelentek a Magyar Hírlap, a Magyar Nemzet nyomtatott valamint internetes újságjaiban is. Ezt követően, a cikkek hatására persze több száz felheccelt, megtévesztett ismeretlen ember kezdett zaklatni, fenyegetni telefonon, levélben.

Egy nap arról kaptam hivatalos értesítést, hogy olyan információ jutott a Belügyminisztériumhoz, hogy a családom tagjainak, feleségem, gyermekem szemét tervezik egy akció során kifolyatni...

Mindezt egy valótlan rágalom miatt. Pedig az ügyet az ügyészség is kivizsgálta és nem merült fel semmilyen megalapozott gyanú arra, hogy bármiféle jogsértésben vettem volna részt annak idején. De ez már nem érdekelt senkit.”

Vád elhalasztva

„Volt egy hivszem. A hivatalos személy elleni erőszakot hívja így a szakma. Nem volt olyan komoly, inkább bosszantó, amikor egy részeg külföldi nő ököllel püfölte a kolléga mellkasát. Azóta x ember x ezer oldalnyi papírt gyártott az ügyben és végre több mint másfél év után megszületett a megnyugtató eredmény, azaz pont kerülhetett az ügy végére. A nyomozást a nyomozó ügyészség folytatta le.

Bevallom, a megszokott pénzbüntetésre, 30 nap közérdekű munkára, próbára bocsátásra, vagy valami szokásos rettenetes büntetés indítványozására számítottunk, de helyette ezúttal a "vádemelés elhalasztása" nevű jogintézményt alkalmazták, ami annyit jelent, hogy ha a gyanúsított ellen 1, azaz egy éven belül nem emelnek vádat más ügyben (nem, nem azt jelenti, hogy nem követ el más bűncselekményt, hanem, hogy nem emelnek vádat), akkor végleg megússza ezt is büntetés helyett. Persze ez ellen a gyanúsított még fellebezhet is. Lehet, hogy túl sok az az 1 év…

Az ügyészség az alábbi indoklással rakott pontot saját másfél éves munkájára:

"XY gyanúsított büntetlen előéletű és megbánta tettét, ezen kívül nem okozott sérülést a rendőrnek."

Pont.

Bennem csak az alábbi kérdés merült fel: Vajon, ha a rendőr, anélkül, hogy sérülést okozott volna, nyakon verte volna a gyanúsítottat még a cselekménye előtt, persze sérülés nélkül, de mindezt persze gyorsan meg is bánta volna, vajon mennyire számított volna a büntetlen előélete, meg a megbánása a bíróság előtt...?”

Térfigyelők

„Amikor a két nyóckeres férfi megismerkedett a késő este a kerületben toporgó jól öltözött, táskákkal felpakolt fiatal lánnyal, még nem tudták, hogy személyiségi jogaik éppen akkor súlyosan sértve, mi több, egyenesen csorbulva vannak. A kerületben lévő térfigyelő kamera egyike ugyanis pontosan rájuk fókuszálva figyelte minden mozdulatukat.

A monitorszobában "leselkedő" fejüket csóváló rendőrök percekig követték minden részletét annak, amint ők barátságosan beszélgetve a villamoshoz kísérték a csomagjait cipelő lányt. Vajon miért? Kikben okozhat ellenérzést az, hogy egy jól öltözött lány késő este új barátokra talál a két srácban? Már ez is baj?

Amikor pedig mindhárman felszálltak a villamosra, két detektív titkon még a nyomukba is eredt kocsival, majd a Nyugati pályaudvarnál, miután elindultak a Váci út túloldalán sötétlő háztömbök irányába, nyilvánvalóvá vált az előítélet: igazoltatás kezdődött.

Aztán más is nyilvánvalóvá vált...

Amikor a rendőrök félrehívták a lányt, ő elmesélte, mi járatban is vannak. Vidéki lévén, a rokonaihoz utazott Budapestre. Ezért a sok csomag. Mivel az XY utcába kell eljutnia, de nem tudja, hogy merre van, a két ismeretlen udvarias fickó lovagiasan felajánlotta neki, hogy ők majd elkísérik. Elvégre az XY utca egy köpésre van innen... Ők legalábbis azt mondták... Vagy nem? Micsoda? Nem is erre van? És nem is egy köpésre, hanem sok-sok kilométerre, egy másik kerületben? Pedig olyan rendesnek tűntek... Felajánlották, hogy elkísérik, mert ott a háztömbök között olyan sötétek az utcák... A táskáját is vinni akarták mindenképpen, de valamiért a többszöri kérlelés, magyarázás ellenére azt azért nem akaródzott neki átadnia a két fickónak, elvégre azért még sincsen annyira jó arcuk... Egy kicsit ezen meg is bántódott a két jószívű önkéntes segítő... Rosszul esett nekik, hogy nem bízik meg bennük teljesen. Pedig többször mondták is neki, hogy ők nem akarnak rosszat, csak segíteni...

A zsaruknak égnek állt a hajuk a történet hallatán...  Ha nem lenne jogsértő, bizony elmondták volna a megszeppent lánynak, hogy a két jószívű segítő valójában nem más, mint két ismert mocskos bűnöző, akik ellen a nyilvántartó adatai szerint lopások, kifosztások és rablások miatt van eljárás. Szabadlábon csak azért vannak, mert Magyarországon vagyunk és eddig a tényleges szabadságvesztés kiszabása még „nem volt indokolt”.

A lányt ezután felrakták az éjszakai buszra, hogy egyszer végre odaérjen az XY utcába... Igazából az lenne a normális, ha egy ilyen helyzetben a "szolgálunk és védünk" szlogen jegyében elvitték volna maguk pár perc alatt kocsival a szerencsétlent, de a Zsanett ügy óta szigorúan tilos az ilyen segítség. Elvégre vélelmezhetően nagyobb biztonságban van a polgár éjszaka egyedül kóborolva, esetleg újabb "önkéntes segítők" társaságában, mint a rendőrautóban, ahol egyesek szerint úgyis csak megerőszakolnák...

Hogy a két "jótékony gardedámmal" ezután mi lett? Kénytelen-kelletlen üres kézzel indultak vissza a villamosmegállóhoz, vélhetően felmenőkig elátkozva azt, aki feltalálta a térfigyelő kamerákat, ezt a jogsértő képződményt, ami ellen a csupa hasznot hozó jogvédők is évek óta küzdenek... De sajnos eddig hiába, mert nekik most új áldozat után kell nézniük...”

Z.K. r. ftőrm. 2009.