A rendbírság

Emlékszem egy olyan bírósági tárgyalásra, amelyre a „Mónika Show” készítői is irigykedve csettintenének... Egy tanúként idézett drogos "kismama" kb. másfél órán át üvöltött, "fasszopózott", a bíró szavába belevágott. Közölte, hogy ő nem mond semmit. Számon kérte a bírót, hogy "mi a fasz geciért" kell neki ilyen piti ügy miatt terhesen itt "fasszopóskodni"... Azt is mondta, hogy ha ő most elvetél, akkor följelenti a bíróságot. Meg azt is, hogy őt a "fasszopó" rendőr tanú szemmel zsarolja. A bíró mindezt végighallgatta, és kb. a hatodik halk figyelmeztetés után végül egy tizessel rendbírságolta a "kismamát", aki persze tovább üvöltött. A tét nem emelkedett... Majd miután kifröcsögte magát, dúlva-fúlva, tovább fenyegetőzve engedély nélkül kirohant a tárgyalásról. A műsornak persze nem volt vége. A neki egyébként teljesen ellentmondó vallomást tevő élettársa folytatta a show-t. Ő már persze rutinosabb volt: nem a bírót szidta, csak a rendőrbűnözőket. A bírót egyszerűen csak nem hagyta szóhoz jutni, rendre a szavába vágott és egyszer visszakérdezett neki, hogy "mé', maga emlékszik, hogy kinek telefonált tavaly karácsonykor, na!"? Mindezt úgy, hogy mindkét figura eddig 4 tárgyaláson nem jelent meg, az idézés ellenére - szankció nélkül. Úgy kellett bekönyörögni őket a bíróságra. A bíró láthatóan dühös volt, de NEM tett semmit, holott jogkörénél fogva 200 ezer rendbírságot is kiszabhatott volna. A távozó, továbbra is a magáét mondó drogos élettársat azzal nyugtatta, hogy nem kell többet jönniük.

Ezek után elgondolkodtam, hogy vajon miféle ítéletre számíthat a csupán vétség miatt vádlottak padjára ültetett, csöndben szemlélődő kábítószer-dealer...”

Dusán

2010 nyarán megöltek egy zuglói rendőrt.  A bespeedezett emberszerű lény, akit előzőleg 35 éves koráig összesen 20 alkalommal ítéltek el jogerősen, végighajtott az összes piros lámpán, míg megállította az a rendőri egység, akiknek egyik tagját, Radovic Dusán rendőr zászlóst elütve nekitolta a rendőrautónak, összeroppantva mellkasát, szétrobbantva tüdejét. A rendőr társa kilőtte a gépkocsi kerekét, de mi az neki, ment tovább.

  Néhány kerülettel arrébb sikerült csak elfogni a tettest, P. Zoltánt anélkül, hogy az felcsavarodott volna egy fára és kiesett volna a feje a fülei közül. Nincs igazság…

Jellemző, hogy miután bedrogozva, jogosítvány nélkül, pirosokon áthajtva, rendőrt szándékosan elgázolva és cserbenhagyva megfogják, még neki áll feljebb, nem hajlandó a kocsiból kiszállni, sőt a bilincset is méltatlannak tartja… Igen, mert neki jogai vannak.

Ennek az embernek az ügyében 2015 januárjában született meg a jogerős ítélet: 12 év szabadságvesztésre ítélték… (Óhatatlanul az Izsáki Rendőrőrs két rendőre jut eszembe, akiket első fokon a szolgálat során elkövetett halálos kimenetelű bántalmazásért életfogytig tartó, illetve 20 évig tartó szabadságvesztésre ítéltek…)

  A kocsiból végül kiszedett bűnöző első magyarázatként azt mondta: csak poénból csinálta. Poénból nem állt meg a zsaruknak, poénból hívta ki őket egy kis kergetőzésre.

Egyes hírforrásokból az is megtudható, hogy a vicces srác ellen több mint 15 büntetőeljárás van folyamatban (lopás, testi sértés, kábítószerrel visszaélés), azonban eddig összesen másfél hónapig volt bent, mert hát a felfüggesztett, a pénzbünti, meg a közérdekű munka megmentette. Hát igen, így könnyű vicceskedni…

Miért ne tehetné, hisz nincs szankció. Hisz demokáré van! BMW van a segge alatt, amiért nem dolgozott soha, sőt fux is van a nyakán, sőt „el is van nyomva”, tehát neki mindent szabad. Legföljebb följelenti a rendőröket udvariatlanságért, most úgyis az a divat.

Lehet hibáztatni a tettest, az elnyomott, mélyszegénységben élő zöld BMW-s kopasz „böcsületességet”, aki annyira el van nyomva, hogy megteheti azt, hogy miután tucatnál több büntetőeljárás nyomja a kis vállát, ő beanyagozva áthajtson a piroson, az őt megállásra felszólító rendőröknek meg még ki is kiabáljon a letekert ablakon keresztül:

- Állíts meg, ha bírsz!” - mert így volt…

Én mégis elsősorban nem ezt az embert hibáztatom, hanem azt az igazságszolgáltatási rendszert, amely a bűnismétlés veszélyét nem észrevéve lehetővé teszi, hogy az ilyen emberi és társadalmi együttélésre alkalmatlan bűnözők szabadlábon legyenek, köztünk járjanak-keljenek póráz és szájkosár nélkül. Mert mit keres egy olyan bűnöző szabadlábon, aki életében még nem dolgozott, ellenben tíznél is több büntetőeljárása van? Miért nincs sitten az ilyen alak? Nincs rá jogszabály? Dehogy nincs: A Btk. szerint egy 51 ezer forintos lopásért is 2 évre le lehetne ültetni bárkit. Akkor? A büntetőeljárási törvény szerint előzetes letartóztatásba lehetne helyezni azt, akinél a bűnismétlés veszélye fennáll. Egy ilyen lénynél, miért nem állt fenn a bűnismétlés veszélye mondjuk a tízedik ügye után?

A Btk. világosan kimondja, hogy felfüggesztett büntetés csak abban az esetben alkalmazható, ha a tettes személyére is tekintettel a büntetés célja így is elérhető. Erre felfüggesztetteket adnak többszörös visszaeső bűnözőknek. Ha valóban a Btk és a Be. szellemében működne az igazságszolgáltatás, akkor ez az alak már réges-régen sitten lett volna és nem lenne a rovásán ennyi bűncselekmény, maximum egy, vagy kettő. A többi cselekménye sértettje is elkerülte volna a kellemetlenséget, több ezer papírnyi aktával kevesebbet kellett volna legyártani, nem lenne így elcsúszva az ítélkezés és a fiatal rendőr is hazatérhetett volna családjához, pár éves kislányához, mert nem lett volna, aki megölje őt.

Beteg-sztori

„A tű-cérnával élve összevarrt szájú életveszélyes állapotban lévő nő esete kitűnően példázza azt, amit a pszichopata fogalma alatt értünk.

Egy szombat késő délutánon érkezett a küldés, miszerint egy családra ismeretlenek rátörték az ajtót, a férjet elrabolták, a feleséget pedig összeszurkálták.  Úgy tűnt, nagy a baj. Nem mellékes információ volt, hogy a férj időközben megszökött elrablóitól és két különböző néven bemutatkozva kért telefonon rendőri segítséget, azonban hangja a Központi Ügyelet szerint felismerhető volt.

A helyszín egy panel ház földszinti lakása. Kint van a kerületi rendőrkapitány, osztályvezetők, néhány járőr. A nő életéért a mentők jelenleg is küzdenek, mellén szúrás és a szája össze van varrva. Úgy tűnik, meg is erőszakolták. A házban senki nem hallott semmit.

A bejelentésben szereplő férj egy fiatal srác volt. Igénytelen megjelenésű, erősen bandzsító, kócos hajú, hajlott hátú, magas, vékony cigány fiú, megnyúlt, kötött pulóverben, igénytelen melegítő nadrágban. Készségesen áll rendelkezésünkre. Kihívjuk a lakás elé. A még mindig ügyködő mentősökön kívül más már nem mehet be a lakásba.

Az adatok felvétele során elmondja, hogy tartalékos katona. Főtörzsőrmester a Petőfiben.  Ilyen egy katona 2013-ban?

- Mit csinál ott?

- Hát rendszergazda vagyok, meg ezt-azt, ami van...

Rendszergazda, meg ezt-azt. Valahol megnyugodtam, hogy nem ő az, akinek a hősiességén múlhat egy háború... Intézkedés történik, hogy a parancsnokát kiértesítsék.

A srác ezután belekezd a drámai történetbe: délután kettesben otthon voltak feleségével, mikor csöngettek. Az ajtó előtt két férfi és egy magas, vörös hajú, vékony nő áll. A nő igénytelen volt. Melegítő nadrágot viselt. Szó nélkül állon verik, majd megindulnak a lakás belseje felé. Ő persze védekezik. A keze egy ütéstől meg is fájdult. Így meséli:

- A nő haladt legelöl. A jobb karommal elkaptam a nyakát, hogy kitörjem.

- Mit?

- Hogy kitörjem a nyakát. Már épp roppantottam volna, hogy elernyedjen és holtan essen össze, mikor hátulról leütöttek. A kocsiban ébredtem. Kivittek Érdre, aztán rövid közelharc után sikerült megszöknöm. Fáj is a kezem. Mikor visszaértem, szóltam két havernak, hogy baj van és berúgtuk az ajtót, bent az asszony feküdt meztelenül, a szája meg össze volt varrva. Én gyorsan egy ollóval kibontottam a varrást.

- Ki hívta a rendőrséget?

- Én nem.

- Akkor ki?

- Nem tudom. Én egyszer hívtam.

- Azt mondta nem hívta.

- De. Egyszer.

- Figyeljen! Az összes hívás rögzítve van. Kétszer hívta a rendőrséget más-más néven, de egyik sem az öné. Miért?

Nincs válasz.

Mielőtt tisztáznánk, újabb furcsaság: a kapitányság ügyelete felhívta a Honvédséget. Kiderült, hogy a fickó az életben nem volt katona, a Petőfiben soha nem hallottak róla. Ez megnyugtató...

- Ember! Nem is katona.

- Nem.

- Miért hazudott?

- Én nem hazudok.

- Az is furcsa, hogy senki nem látta, hogy fényes nappal kivonszolták a házból... 

- Nem vonszoltak. Közrefogtak és kivittek. Mentem velük. Csak a vörös hajú nő maradt a lakásban a nejemmel. Ő tette, míg távol voltam. Ezek a szemetek hoztak egy aberrált nőt, egy „végrehajtót”...

- Az előbb nem így mesélte.

- De. Így mondtam. Kikísértek. Beültem az autóba  a hátsó ülésre és elvittek.

- Mit akartak?

- Nem tudom. Százhalombattaiak az biztos. Ezt megtudtam tőlük, mikor beszélgettek.

- Ember! A lakásában a felesége életéért küzdenek a mentők. Valakik magukra törtek, az asszonyt levetkőztették, megerőszakolták, megszurkálták és közben összevarrták a száját. Ön meg itt hazudozik. Mi a frankó?!

Némi unszolás után halkabbra váltott az emberünk.

- Rendben van. Megmondom. Az a helyzet, hogy tartozásom van. Egy uzsorásnak tartozok 700 ezerrel. Hát ezért volt minden.

- Ki ez az ember?

Elmondja. Ez és ez. És igazából nem is volt dulakodás a lakásban. Ezért nem látott és hallott senki semmit a szomszédban. Csak becsöngettek és elhívták egy beszélgetésre, hogy fizessen, majd hazahozták. A magas, vékony vörös hajú nő nyakának megropogtatása is csak fantázia volt.

A történet ezután többször módosult. Valami részlet mindig sántított, így mindig újra kellett kezdeni. A fickó mindig igyekezett az általunk felfedett hibádzó részlethez igazítani a történetet elrablásáról, elengedéséről, a rendőrség furcsa értesítéséről, a vékony, magas, vörös hajú melegítőnadrágos nő szerepéről, valamint arról, hogy miért varrták össze a neje száját... Miféle új maffia módszer ez? Vajon miről kell hallgatnia a 'zasszonynak? Mert, hogy hallgatnia kell, az biztos. A kíváncsiságunk ezután nem a hogyanokra, hanem a miértekre terelődött.  Az nem kétséges, hogy a fickó hazudik, de miért teszi? Valamit titkol előlünk...

Ezután újabb fordulat:

- Transzvesztita vagyok. A fuvarokból élek. Időnként nőnek öltözöm, vörös parókát húzok és homokosokat húzok le. A Gáborék szerzik a kuncsaftokat az interneten. Lakásra megyek, ott tablettával elkábítom őket és aztán a Gáborék összeszedik a pénzüket. Azért jöttek ma, mert a múltkor megloptam őket.  Egy angol pasast szereztek nekem. Valahol a VII. kerületben egy lakásban. Én beadtam neki  a tablettákat, aztán meg elvittem két millió forintot az angoltól. Nekik nem adtam semmit. Hát ezért jöttek...

Te jó ég! Miféle lehet ez az angol a VII. kerületben, aki elmegy egy ilyen figurával és ráadásul pénzért...

- Ki ez a Gábor? Mi az elérhetősége? Hol lakik? Mit tud róla?

- Semmit. Mindig ő hívott rejtett számról. Csak szólt, ha menni kellett. Én nem tudom mi a száma. Esküszöm.

- Megint hazudik.

- Én nem hazudok. Esküszöm.

- Azt állítja, hogy van egy futtatója, akinek nem tudja az elérhetőségét, annak ellenére, hogy együtt követtek el bűncselekményeket. Megdurrant két milliót és ők a felesége száját varrják össze és nem a magáét? Ez nem a frankó. Az igazat mondja!

- Én nem hazudok. Esküszöm, ez az igazság.

- Eddig azt mondta, hogy megütötték, leütötték, kivonszolták, majd mégsem. Letagadja, hogy kétszer is hívta a rendőrséget más-más néven. Sántít minden sztorija. Elvisz egy olyan balhét, amit senki nem akart magára verni. Hazudozik össze-vissza mindenféle százhalombattai maffiáról, egy magas, vörös hajú melegítő nadrágos aberrált nőről, egy Gáborrról, aki a nyilvántartás szerint nem is létezik, meg jön valami két millióval lehúzott angolról...

- Jó akkor most elmondom az igazat... Valójában nem Gábor a futtatóm, hanem Andrásnak hívják. Érden lakik. Én pár hete elmondtam az asszonynak ezeket a balhékat. Ő hisztizett egy ideig, mert eddig azt hitte, hogy kábítószer dealer vagyok, abból van a pénz. Mostanra megbékélt, de nem engedte, hogy folytassam.  Én miatta ki akartam szállni a buliból, de ők nem akarták. Ezért jöttek, hogy rávegyenek, hogy folytassam. Nem bántottak, hogy ne sérüljön az arcom. Az Andris mondta, hogy jól csinálom, hogy nagyon jól szopok és kért, hogy ne hagyjam abba a melót, de nem bántott senki. Mire hazajöttem így volt a feleségem. Nem tudom ki tehette. Esküszöm.

- A felesége élet-halál között van. Lehet, hogy meg fog halni.  Miért védi azokat, akik ezt tették?

- Én nem védem.

- De védi.  Mondja el az igazat! Ki ez az András és azonnal megyünk érte.

- Nem mondhatom. Ha elmondom, engem megtalálnak és kinyírnak. Majd én veszem kezembe az ügyet. Egyesével fogom mindegyiket levadászni. Kitöröm a gigáját mindegyiknek.

- Figyeljen ide! Maga nem annyira kemény gyerek, ébredjen már fel! Egyedül maga tudja, kik a tettesek. Ha a felesége egy óra múlva meghal, akkor maga gyilkosokat fedez. Mivel maga az egyetlen, aki beköpheti őket, maga lesz a következő, akit kinyírnak. Mi a nyakára fogunk járni, ők meg nem fogják kockáztatni, hogy megeredjen a szája. Egy héten belül halott lesz. Így már világosabb a helyzet?

Némi gondolkodás után ráállt a srác.

- Jó. Akkor elmondom az igazat. Szóval nem volt semmi balhé. Jöttek az Andrisék...

- Hányan?

- Egyedül.

- Akkor miért a többes szám?

- Jött. Úgy akartam mondani. Szóval jött, aztán kérte, hogy beszéljük meg a dolgokat. Én elmentem vele. Kicsikét autóztunk, aztán visszahozott. Lent szóltam két havernak, hogy jöjjenek, mert baj van. Együtt berúgtuk az ajtót és így találtuk meg az asszonyt. Együtt. Esküszöm, hogy így volt.

- Honnan tudta, hogy baj van? Miből gondolta, hogy baj van, ha csak beszélgettek? Ha nem volt semmi fenyegetőzés, ha nem volt semmi oka az aggodalomra, honnan tudta, hogy baj van otthon? Miért kellettek a haverok az ajtónyitáshoz?

Nincs válasz. Csak az, hogy esküszik, meg, hogy így volt.

Megunva a hazudozását igyekeztem az érzelmeire hatni ennek az embernek, aki egyértelműen fedezi a felesége gyilkosát. Ennek három oka lehet. Vagy, mert fél tőlük, vagy, mert ő is benne van, vagy mert ő maga a tettes...

Pár perc kitérő után közöltem a fickóval, hogy a felesége meghalt. Részvétet is nyilvánítottam. A srác azonnal sírva fakadt. Zokogott, mint egy gyerek. Sínen vagyunk. Talán most majd komolyan veszi magát. Elégedetten hagytam ott a járőr társaságában.

Az időközben kiérkező kollégák eközben kint, a ház előtt beszélték meg a taktikát a továbbiakról. A két halálra sápadt szemtanú havert is kifaggatták már. A házban lakók nem tapasztaltak semmit. Csend volt egész nap, csak az ajtó berúgását hallották.

Pár perc múlva elégedetten jött a járőr, hogy megvan a tettes nacionáléja. A feleség halálhíre észhez térítette a nyavalyást - gondoltam... Mint kiderült, sírás közben arra kérte a járőrt, hogy hadd ölelje meg, mert már neki nem maradt senkije a világon és most már minden mindegy. Megölték az egyetlen embert, aki szerette őt és akit ő is mindennél jobban szeretett... Ezután röpködtek az adatok az Andrásról. Telefonszám az persze továbbra sem volt, de minden más igen. Még a rendszáma is...

Végre lendületet kaphat az ügy. Már kezdtük szervezni az elfogást...

Persze pár perc múlva kiderült, hogy ezek az adatok sem stimmelnek. Nem létezik ilyen ember…

A kollégák végül hoztak találomra egy szig törzslapot egy emberről. Valami Péterről, aki sosem járt a közelben. Azt mondták neki, hogy ez az András, akit mondott. Bemutatták neki a fényképét, mire a fickó azonnal felismerte... Rávágta, hogy ő az... Ő az András. Esküszik is rá...

Tehát ismét kudarc... Világos, hogy továbbra is hazudik. Az előbbi zokogás, a megható jelenet, a beismerés mind-mind színjáték volt. Egy beteg ember, beteg színjátéka.

Egyre jobban arra tudtam gondolni, hogy ez az ember maga rendelte meg és nézte végig ahogy a feleségét megkínozták. És most simán ráverné egy vadidegen emberre. Simán a szemébe mondaná a bíróságon és könnyeivel küszködve vallaná, hogy ez az ember tette ezt a feleségével, akit ő úgy szeretett.

Hosszasan néztem az érzelemmentes arcot. Ennek a kóros hazudozó pszichopatának a szenvtelen arcát, ahogy türelmesen várja, hogy valami újat kérdezzenek tőle, amire ő készséggel válaszolhat valamit, amit majd utána percek múlva jól letagadhat. A feleségét a János Kórházba szállították. Sérülései életveszélyesek. Még nem dőlt el, hogy megmarad-e. A férj, aki a fantázia világában tartalékos rendszergazdaként vörös hajú terrorista nők nyakát tördeli, és leszámolást tervez a maffia ellen, most érdeklődve bámul rám és fürkészi minden gondolatomat.  Folytatnom kell.

- Tehát nem ütötte meg senki? Nem is verekedett?

- Nem. - hangzik a válasz halálos nyugalommal, mintha előtte órákkal is pont ezt mondta volna.

- A keze hol sérült meg? Eddig nagyon fájlalta.

Nincs válasz.

Ekkor láttam be, hogy felesleges tovább folytatni a színjátékot. Minden út Rómába vezet. Minden körülmény egy verziót erősít...

Végül elismert mindent. Nem volt ott semmiféle Gábor, meg András, sem tartozás, sem kétmillió. Ő maga verte össze és varrta össze a felesége száját, amiért az szóvá tette és tiltani kezdte transzvesztita életmódját... Ő maga volt saját maga gonosz futtatója és ő maga volt a vörös hajú, magas, vékony nő is, aki végrehajtotta a büntetést. Eltörte az asszony bordáját, levetkőztette, fajtalankodott vele, a mellét nem átszúrta, hanem kiharapott belőle egy darabot és közben összevarrta a száját... mindezt egy igénytelen melegítő nadrágot viselve... mint amilyet most is viselt ...  Hiszen a vörös hajú nővel csak leírta, milyennek látja saját magát... A rejtélyes vörös hajú aberrált nő személyleírása tökéletesen ráillett a tettesre. Ebben az egyben nem hazudott...  És innét a kéz-sérülés is... az ütések nyomán. 

A fickó bár végig össze-vissza hazudozott olyan dolgokban is, amiknek semmi értelme nem volt, azonban először előre felállított terv szerint intézte a dolgokat. Miután megcsinálta az asszonyt, gondosan szólt két haverjának, akiknek jelenlétében rúgta be az ajtót és "talált" rá a nőre, elterelve a gyanút a házon belüli "csínytettről". Azok ketten hányingert kapva fordultak ki a lakásból. Miután telefonálni sem tudtak a rosszulléttől, egyikük mobilját elkérte és maga telefonált a rendőrségre, mintha ő a haver lenne, hogy hiteles legyen, hogy nem családon belüli balhé történt, amivel egyből őt gyanúsítanák, hanem maffia-leszámolás...

Az ügy persze nagy sajtó visszhangot kapott. "Összevarrta felesége száját" - harsogták az újságok és a hírportálok. Csak egy ellenzéki orgánum - aki az előző kormány alatt még a rendőrséget védte - vázolta most kicsit másképp a címet, sugallva, hogy a közbiztonság mára tarthatatlan és a tettes sincs meg: "Egy összevarrt szájú nőt találtak Budapesten"…”

kellemes ügyfél

Sietni kell! Rablás az xy utcában 20 perccel ezelőtt. A 25 éves sértett egy másik kerületben  vár minket. Állítólag késsel fenyegették az utcán és elvették pénzét. Nyomás!

- Jó napot! Magát rabolták ki?

- Ja.

- Akkor jöjjön gyorsan, autóval körbejárjuk a környéket! Hé! A cigit dobja már el!

- Várjon! Slukk-slukk-slukk...phhúúúúúúúú.

pöcc.

- Köszönöm. Maga ivott valami alkoholt?

- Miért, nem szabad már azt sem?

Autóban:

- Mi történt?

- Há' itt mentem, aztán mögém jött négy nagydarab muksó, kést rántottak, aztán szóltak, hogy adjam oda a pénzemet. Én meg odaadtam a bukszám, aztán elmentek.

- Merre?

- Arra.

- És aztán mit csinált?

- Mit csináltam- mit csináltam?!!! Há' hazamentem. Miért? Miért olyan fontos ez?

- Hát csak, mert akkor nem vesztettünk volna 20 percet. Főleg, hogy 1 percre volt a rendőrségtől. Na, mindegy. Látta már őket előtte?

- Persze, hogy láttam. Itt laknak valahol a környéken. Négy nagydarab cigány csávó. Itt szoktak bandázni.

- Jó. Adjon gyorsan személyleírást!

- Dehogy adok!

- Hogy?

- Dehogy adok! Hülyének néznek? Csak nem képzelik, hogy majd megmondom, kik voltak ezek, hogy aztán folyton idézgessenek, meg bíróságra járkáljak pár ezer forintért! Há' hülye nem vagyok!

- Akkor most mit vár tőlünk?

- Azt hogy végezzék a dolgukat! Azért fizetem az adót!

- A dolgunk az, hogy megfogjuk a tetteseket és visszaadjuk a pénzét.

- Most már úgyis leszerepeltek... Hagyta az egész rendőrség, hogy kiraboljanak, úgyhogy most már nem fogom megmutatni, kik voltak. Baleknak néznek, vagy mi?

- ...

- Vigyáztak volna előtte az emberre!

- Maga összekever minket a személyi testőrével... Miért nem akarja, hogy segítsünk?

- Mert csak. Már elmondtam.

Autó megfordul.

- Hé! Most hova megyünk?

- Vissza. Magát kirakjuk. Semmi értelme a tettest magával keresni, ha maga nem akarja. ...Keresünk egy jósnőt.

- Minek?

- Hát, mert az talán majd megmondja a füstös varázsgömbjéből, hogy kik rabolták ki magát.

- Jó, ha gúnyolódik, akkor meg fel is jelentem. Elég befolyásos az apám.

- Gondom, ezt a rablóknak is elmondta... Gondolom velük is ilyen hangon beszélt.

- Nagyon vicces... Majd erről is beszámolok az apámnak...

Történet egy lopási ügy felderítéséről

- Van valami? Mid van? Mit hoztál? – Így kérdezte az arab a Keleti pályaudvaron a szőrmegalléros kabátban álló tinitől.

-  Telefon. Kell? - Mondja halkan az ifjú titán.

- Mutasd csak!

- Mennyit adol érte?

Ekkor léptünk a színre.

- Kié ez a telefon?

-A övé! A övé! -mutogatott rá a srácra az arab és vissza is adta a kezébe a készüléket. Még sűrűn bólogatott is hozzá. A srácnak nem volt mit tennie, bevállalta. De így:

- Igen. Karácsonyra kaptam. Mert? Baj? Az bűn? Nem lehet eladni a telefonomat, vagy mi?

A telefont lekértük a nyilvántartásból, de  percen belül kiderült: a készüléket nem körözik.

Mindenesetre furcsa volt a frissen kapott karácsonyi ajándék sztori is, meg a srác is. Tovább faggattuk.

- Megunta az ajándékot?

- Igen. Miért? Azt sem lehet? Tiltja valami? Nem lehet telefont eladni, vagy mi van? Törvénytelen? Vagy megtiltják, vagy mi van?

- És hol van hozzá a töltő? Vagy így hozta a Jézuska? Szóval?

- Jól van. Megmondom a frankót. Őszinte leszek. Találtam.

- Hol lehet ilyen szép telefonokat találni?

- Itten a padon volt. Esküszöm! Anyám életére esküszöm!

- Menjünk oda! Nézzük azt a padot!

Odamentünk.

- Itten ni. Itten volt.

- Nahát! Hiszen itt van térfigyelő kamera. Akkor vissza lehet nézni az eseményeket. Mikor is találta pontosan?

- Jó, én inkább most már elmondom az igazságot. Most már úgyis mindegy... Nem itten találtam, hanem a Király utcában. Esküszöm! Most hiába nem hiszik el! Akkor is úgy volt. Esküszöm anyám életére!

- Jó. Ott úgyis szintén működnek térfigyelők. Vissza tudjuk nézni, ki veszítette el a telefont...

- Várjanak...! Most inkább tényleg megmondom a frankót. Én nem hazudok.

- Hisz eddig sem tette...

- Tényleg találtam, hiába nem hiszik, de tényleg nem a Király utcában, hanem a Blahán. Esküszöm! Ott találtam, a Blahán...

- Hát, ha valami, akkor a Blaha tér van a leginkább bekamerázva az egész városban, de ezt mindenki tudja.

- Jó. Rendben. Oké... Most tényleg az igazat mondom. A Széna tér mellett találtam egy bevásárlóközpontban. Esküszöm! Esküszöm! A Wc-ben a szemetes mögött volt egy női táska és abban volt. Tényleg.

- És maga egy nyilvános wc-ben a szemetes mögött szokott turkálni...

- Csak benéztem mögé...

- Végül is életszerű... Az ember csak úgy be-be nézeget a slozi szemetese mögé... Ott van még az a táska?

- Biztosan. Ott kell lennie. Én ott hagytam.

- Menjünk!

Útközben telefonon felhívtuk a kerületi Rendőrkapitányságot, nem érkezett-e bejelentés táskalopásról. De nem…

Végül megtaláltuk a táskát. Persze szó sem volt WC-ről, a parkoló szinten volt egy sarokba dobva. Egy fiatal nő iratai, egyetemi indexe volt benne. A srác persze tovább mondta a magáét.

- Én esküszöm nem loptam. Csak találtam. Én nem hazudok... Itten volt. Mentem, aztán megláttam. Megnéztem és kivettem belőle a telefont.  Azt biztosan benne hagyta a tolvaj, aki ellopta.

- Hát persze. Hiszen a tolvajok azok a nagy értékű telefonokat csak úgy otthagyják...

Az üzletház diszpécserközpontjában érdeklődve persze kiderült, hogy pár órája egy fiatal hölgy bejelentést tett, hogy a csomagmegőrzőből kilopták a táskáját. A kamerák felvétele rögzítette is az eseménysort. A hölgy betette a táskát és kóddal lezárta a csomagmegőrző ajtaját. Azonban a mi srácunk ott állt mögötte és kifigyelte mi a kód. A nő ahogy elment, már akcióba is lépett. A fakk ajtaját a kóddal kinyitotta és a táskával a lifthez sétált.

Tisztázódott az ügy. Már csak a sértettet kell értesíteni, hogy ne aggódjon, megvannak a dolgai.

Ő eközben végül bement a rendőrkapitányságra feljelentést tenni.

A rendőrség földszinti várójában üldögélő kisírt arcú fiatal lány szemei kerekre nyíltak, arca gyermeki mosolyra derül, amikor meglátott minket, kezemben lóbálva az elveszettnek hitt táskát

- Ez a táska volt?

- Igen! …Köszönöm...

Nem sokkal később beszélgettünk a lánnyal. Mindene megkerült, csak a SIM kártyát dobta el valahol a tolvaj.

- Azért kicsit sajnálom... azt a fiút... – mondta végül.

- Pedig nem kell sajnálni. Ezért nem... Nem lesz neki semmi baja. Kihallgatják, aztán elengedik. Holnap a haveroknak büszkén fogja mesélni, hogy milyen menő kalandja volt. Még ujjlenyomtot is vettek tőle... A csajok még oda is lesznek érte...  Évek múlva bíróság elé kerül, ahol már nem is fog emlékezni erre az ügyre, mert lesz neki vagy tíz-tizenöt másik. Ez a gyakorlat. A bíróságon meg kap majd egy felfüggesztettet, vagy egy megrovást. Ha meg már volt neki, akkor majd lesz még egy. Más nem lesz. Elvégre ez nem ügy... Csak magának... meg nekünk...” 

Toleráljuk

A Keletiben árulják a kábítószert az ott tartózkodó arab klikkek.

Jól működő társadalmunk elviekben nem tolerálja a zöldségestől, ha nem ad nyugtát, sőt azt sem tolerálja, ha valaki „roki kártya” nélkül parkol be valamelyik nagyáruház huszonnyolc mozgáskorlátozott helyének egyikére. (Persze csak ha nincs ügyeskedéssel megszerzett „roki-kártyája”, vagy külföldi rendszámmal ellátva az autója, ahogy a regadó-és súlyadó és bírságmentes nagyoknak...) Arra is azonnal felháborodást szimulálunk, ha kiderül, hogy valaki csak azért nem hajlandó albérletbe kiadni a kisszobáját K. Józsefnek és családjának, mert roma származásúak...

A Keleti pályaudvar jelenségét viszont toleráljuk. Tolerálja a hivatalos pénzváltó is, amely eltűri, hogy üzlete előtt 2-3 arab folyton ügyeletben álljon és a hozzá igyekvő turistára azonnal ráraboljanak, hogy "Váltani akarsz? Nálam olcsóbb...". Tolerálja az adóhatóság és tolerálja a bevándorlási hivatal, hogy némelyikük menekültként, ideiglenes tartózkodási engedéllyel bűncselekményeket kövessen el és úgy tűnik, tolerálja az igazságszolgáltatás is... 

zsaruvér

„Emlékszem egy esetre. Zuglóban egy éjszakai buszra várakozó nőt megtámadott egy férfi, ököllel összeverte, majd megszerezte a táskáját. A pénzt és a telefonját magához vette, majd elszaladt. A támadást messziről látta két fiatal srác, akik utánaeredtek a tettesnek. A Városligetnél érték utol, azonban a rabló nem adta könnyen magát és komplett verekedés kezdődött közöttük. Végül a rablónak sikerült elszaladnia és eltűnnie a fák között.

A sértett és a két tanú nagyjából egyforma személyleírást adott a tettesről, aki cigány külsejű volt és feltűnő piros kabátot viselt.

A két tanú elmondásából pedig vélelmezni lehetett, hogy a fickónak friss vérző sérülések is keletkeztek az arcán, mert ahogy fogalmaztak „kapott rendesen”.

A buszmegállóban helybenhagyott zokogó nő is azt állította, hogy felismerné a támadót.

Bár a táskát egyszerűbb módon is megszerezhette volna a sértettől, az indokolatlan brutalitás mértékéből egyébként az tűnt ki, hogy a tettesnek azonnali pénzre van szüksége, valószínűleg drogos, így vélelmezhető volt, hogy a telefon elpasszolása sem várat magára.

Volt nekem ekkoriban egy arabom a Keletiben. Egy orgazda, aki ekkor épp „ügyeletet adott” a parkolóban, azaz várta az éjszaka ellopott, „itt-ott talált” forró telefonokat.

Kimentem hozzá beszélni vele. Mondtam neki, hogy megöltek a városban egy négyéves kislányt a szülei szeme láttára és a gyilkos magával vitt egy telefont is, amit valószínűleg ide fog hozni. Az egyébként forró telefonokból élő arab erre a sztorira már felkapta a fejét és ígéretet tett, ha felbukkan a szóban forgó telefon, meg a piros kabátos fickó, akkor szól, sőt el sem engedi. Megadtam a telefonszámomat.

Úgy is volt. Kb. 40 perc múlva hívott az arab, hogy ott az ember a Keletiben.

Azonnal kimentünk. Négy-öt arab mellett egy narancssárga kabátos, cigány férfi várakozott zsebre dugott kézzel.

A baj az volt, hogy nem igazán illett rá a személyleírás, a kabát színe sem, azonban a homlokán alig látható friss sérülés volt. Azt mondta megtámadták a városban. Ki akarták rabolni, de elmenekült. Mindenre volt válasza. Nyugodt volt és következetes. A telefonját jött eladni, amit régen vett a lányának, de már nem kell, viszont a pénz igen. Nem érti a felhajtást. A nála lévő viszonylag értéktelen telefonnal – bár ilyen típusút kerestünk - Dunát lehetne rekeszteni. Dilemma kezdődött.

Végül a helyszínre lett irányítva a sértett, akinek egy autóban ülve kellett felismernie a támadót három másik, sebtében odaállított fickó közül.

A nő nem sokat gondolkodott. Nem ismerte fel senkiben a támadóját. Nem ez az ember volt. Biztos benne.

Ő igen, de mi viszont nem... Túl sok a gyanús egybeesés… Tettünk még egy kísérletet. A két bunyós tanút is a helyszínre hozattuk, akik viszont azonnal, egyértelmű módon felismerték a fickót, aki kirabolta a nőt és akivel ők vívtak földharcot a Városligetben...

Így lett végül meg a tettes. Ha úgy vesszük az arab fogta meg, akinek az értékrendjébe az orgazdaság igen, de a gyerekgyilkosság már nem fért bele.  Egy sima rablás persze szintén már belefért volna… Úgy gondolom, egy utcai zsarunak többek között ezt kell megtanulnia és éreznie…”